A leveleki víztározó környéke a történelmi és néprajzi források tükrében
Amikor a Leveleki víztározó környékét jelöljük ki, akkor Levelek, Apagy, Nyírtét és Nyíribrony települések által közrefogott, egykori lefolyástalan, mocsaras területre gondolhatunk, ami mintha Krúdy Gyula soraiban elevenedne meg:
„A nyíri nádasok között láttam a lidércet. Akkor még állottak azok a névtelen vadvizek, amelyeknek partján napokig mehetett a szekér a tengelyig érő sárban. A hold felhők mögött bujdosott, és az őszi éjszakában nagy magasságból hallatszott a láthatatlan vadludak kísérteties kiáltása.”
Azt lehetne hinni, hogy egy ilyen táj, jellegéből adódóan aligha kecsegtet történelmi vagy néprajzi értékkel, azonban a kutatások mást mutatnak: 1987-ben a római korból származó szarmata agyagedényt,[1] tíz esztendővel később egy, a neolitikumra datálható telepnyomot,[2] 2015-ben pedig egy Árpád-kori telepnyomot[3] azonosítottak a régészek ezen a területen. Mindez nem véletlen. A történelem előtti időktől kezdve ugyanis, egészen a középkorig, a környékbeli, megfelelő helyismerettel rendelkező emberek, az ilyen áthatolhatatlan mocsarak száraz kiemelkedésein remélhettek védelmet az életükre és értékeikre törő ellenségtől (ezt erősíti meg a közelben, az Ófehértó-Leveleki határban előkerült bronzkori kincslelet is).[4]
Ehhez kapcsolódóan tudomásunk van arról, hogy legalább egy alkalommal török rablócsapatok kifosztották Leveleket, egyebek mellett állatokat zsákmányolva, sőt két embert elrabolva (akiket később sikerült kiváltani).[5] Valószínűsíthető tehát, hogy a lakosság egy része a mocsárvilágban kereshetett menedéket, később helyet cserélve a ponyván árult regények lapjairól, és a balladákból visszaköszönő betyárokkal - ehhez kapcsolódó érdekességként említendő itt meg, hogy a hírhedt nyírségi betyár, Geszten Jóska halálának (és sírjának) helyéül egyes források éppen a leveleki határt jelölik meg.[6]
A balladák homályából kilépve azonban már a XVIII. században találkozhatunk hiteles tájékoztatással a mai víztározó környékéről: az Első Katonai Felmérés (1763-1785) néven ismert Habsburg térképészeti munka a maga korában meglepő pontossággal ábrázolta a magyar területeket is (Original-Aufnahmskarte von Ungarn. 1782–1785), kiegészülve egy igen részletes országleírással, amelyből pontos képet kaphatunk a környék akkori állapotáról, miszerint az apagyi és leveleki mocsarak…
„…sohasem száradnak ki teljesen, tavasszal elárasztják az összes rétet, olyankor egyik helységbe [Apagy, Tét] sem lehet sem szekérrel, sem lóháton eljutni. Nyáron nagy szárazságkor mind a réteken, mind a mocsarakon át lóháton vagy könnyű járművel a jelzett utakon lehet járni, de másfelé nem minden helységbe lehet eljutni, mert néhány szakasz nagyon mocsaras marad.”[7]
A későbbi víztározó szempontjából azonban olvasható ugyanitt egy másik érdekes rész is:
„Apagy felé, rögtön a helység végén található egy ásott malomárok, ezen egy híd van. A víz emberek és állatok számára iható.”
Az említett „malomárok” és „híd” megtalálhatók a Második Katonai Felmérés (Zweite oder Franziszeische Landesaufnahme 1819-1869) és a Habsburg Birodalom Harmadik Katonai Felmérésének (1869-1887) térképszelvényein is, sőt - modernebb formában - mai napig léteznek: a régi fahíd helyén 1904-ben kőhidat építettek, amely ma az egykori „jelzett út” nyomvonalán, az 1950-ben épült 41. számú főúton vezet át. A „malomárok” pedig a XIX. század közepén csatornává alakult, összhangban a korszak azon törekvésével, hogy a termőterületek megnövelése céljából lecsapolják a Nyírséget. Így lett ebből a ma is ismert IV. számú (Máriapócsi) főfolyás, amely igen jelentős vízgyűjtőterületről vezette el a nyíri vadvizeket az 1882-ben épült Lónyai-főcsatornába.[8]
 |
| Az első-, második- és harmadik katonai felmérések térképrészletei, amelyeken jól nyomon követhető, hogyan alakult át csaknem három évszázad távlatából az a mocsaras terület, ami ma a víztározónak ad otthont. (Arcanum adatbázis) |
 |
| Leürítő zsilip - kifolyási oldal dél felé (Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság archívuma) |
 |
| Leürítő zsilip - kifolyási oldal észak felé (Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság archívuma) |
ötték vízzel Levelek új víztározóját.[12] A következő évben a környező telkeket ellátták villanyárammal és szilárd burkolatú utakkal, így ezek hétvégi telekként történő értékesítéséből fizették ki a termelőszövetkezetnek a terület árát.[13] Ebben az időben a leveleki oldalban 300, az apagyi oldalban pedig 60 telek került értékesítésre, így jelentős igény mutatkozott az új víztározó, elsődleges, mezőgazdasági szerepén túlmutató, egyéb hasznosítására is.[14] 1978-ban már elindult a haltenyésztés,[15] a következő évben pedig olyan terv készült, amely megalapozta a rekreációs célú fejlesztéseket,[16] elindítva azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen néhány évtized alatt a környék elnyerte mai, nemzetközi szinten is méltán népszerű arculatát.
 |
| A hullámverés elleni védekezés rőzsekolbásszal. (Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság archívuma) |
 |
| Az egyik első fénykép a víztározóról (Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság archívuma) |
 |
| Lehalászás 2010 környékén (Sipos Gergő magángyűjteménye) |
 |
| Lehalászás 2010 környékén (Sipos Gergő magángyűjteménye) |