A burgyé
Az úgynevezett „burgyé” másik neve a földház vagy veremház, ám ez az elnevezés csalóka lehet, mert gyakran ideiglenes lakóépületeket jelentett (pl. csőszkunyhó, dohányos kunyhó), a burgyét azonban egész évben, sőt gyakran egy egész életen át lakták. Homoktalajon ősi építési módnak mondható, a régészek jól ismerik, ám az elmúlt 200-300 évben olyannyira nem volt jellemző, hogy a kiváló néprajzkutatónk Kiss Lajos figyelmét az 1930-as években külön fel kellett hívni arra, hogy - egyebek mellett – Leveleken még számos ilyen épületben laknak. Így esett meg az, hogy a „leveleki burgyé” szakszerűen dokumentált eleme lett a magyar néprajznak, kiegészítve Kiss Lajos barátjának, Koffán Károly festőművésznek rajzaival (az ő munkái láthatók ebben az írásban). Egykor a szükség hívta életre ezeket a házakat, nehezen beszerezhető és drága építőanyagok nem álltak a szegények rendelkezésére, sőt sok esetben azért épültek, mert a telek tulajdonjoga a földesúré volt, így bármikor költözésre kényszerülhettek az ott lakók. Szabolcs vármegyében, az 1960-as években a földházak száma csupán 0,5%, az 1970-es években pedig végleg eltűntek, néhány falu – köztük Levelek – kivételével. A továbbiakban a burgyék ismertetésénél kifejezetten a Leveleken gyűjtött adatokra támaszkodunk.
 |
Leveleki burgyé az utca felől,
a Kállói (ma Kossuth Lajos) utcában -1930-as évek.
|
 |
| A fenti burgyé az udvar felől. |
Élet a burgyékban
Nyáron az élet a szabad ég alatt zajlott, gyakran még az alvás is. Télen viszont az itt élők bekényszerültek a jól fűthető, meleg burgyékba. Ruházatuk általában egyváltásnyi, szerény, kézzel varrt vászon volt. Lábbelit kora tavasztól, késő őszig nem hordtak (feljegyezték, hogy a vőlegények az esküvőjükre a csizmát rendre a jegyzőtől kapták kölcsön, de csak a szertartásra, mert abban táncolni már nem lehetett). Rendszeres volt a zsúfoltság, a családoknál nem ritkán 7-8 gyermek született, vagy több nemzedék kényszerült együtt lakni a szűk vermekben (nem lehetett megfelelő méretű gödröt ásni, mert akkor a tető súlyát nem bírták volna el az ágasfák). Ülőhely, fekhely gyakran nem jutott mindenkinek, néha az ágyon ülve ettek, máskor a földön aludtak. A rossz életkörülmények miatt rendszeresek voltak a fertőzések, járványok, a gyermekhalandóság. Volt, aki egész életét ilyen helyen élte le: a szülések és a halottak virrasztása is a szűk, rossz levegőjű burgyékban történt.
 |
| Leveleki burgyé belseje a bejárattal átellenes faltól... |
 |
| ... és a bejárattól nézve. |
 |
| A fenti burgyé berendezése (Kiss Lajos ábrája) |
Építése
A könnyű homoktalajba a háznak megfelelő gödröt ástak, ennek oldalát napraforgószárral bélelték ki, hogy elkerüljék a beomlást, majd tapasztással erősítették meg. Így a verem oldalai lettek a házfalak. Erre került a náddal, vagy kukoricaszárral fedett tető, amit erős (általában akác) ágasfa tartott. A leveleki burgyékra jellemző, hogy kettő helyiségből álltak. Az egyetlen bejárathoz lépcső vezetett le, melyet eső ellen védtek (ez volt az úgynevezett gádor). Az első helyiségbe, a pitvarba építették a kemencét (ha volt), ezért Leveleken ezt „konyhának”, míg az ebből nyíló szobát „háznak” hívták.
Az áltagos leveleki burgyé...
Mérete: 4m x 5m (kb. 20m2 az alakjától függetlenül). A legtöbb lakó, amit feljegyeztek ekkora burgyéban 2 felnőtt és 8 gyermek volt.
Tetőzete: a földdel színelt, legtöbbször nád, vagy kukoricaszár, földdel betakarva.
Fűtése: kemence, amelyben a pitvarból fűtöttek. Gyakori volt a berakott spór vagy háromlábú dobkályha. Később mindezeket felváltotta a csikóspór.
Világítás: az ablak kb. 30x40cm-es betapasztott üvegtábla (sokszor olyan alakú, amilyen üveget találtak). Éjszaka olajmécsessel világítottak.
Kút: általában nem volt, vizet közkútról hordtak.
Árnyékszék: nem volt, ha mégis az napraforgószárral körbekerített hely, nádfonat ajtóval.
Bútorzata: gyakran barkácsolt, ritkábban iparostól vásárolt (ún. parasztbútor).
- Dikó - kézzel készített, rögzített fekhely, szalmával borítva.
- Toli - a dikó mozgatható változata gyermekeknek.
- Kecskelábú asztal - x-alakú lábra szerelt deszkákat jelentett.
- Lóca - földbevert karókon keresztbefektetett deszka (ülőalkalmatosság).
- Karos láda - ülőhely, tárolóhely, élelmiszert és ruhát is tároltak benne, gyakran egyidőben.
- Stelázsi - polcos állvány, edények számára.
- Ágasfa - a tetőt tartó ágasfába vertek szegeket amire ruhákat akasztottak
Forrásjegyzék:
Magyar Néprajzi Lexikon
Gaál Ibolya: Földbe épített lakóépítmények és azokban lakók életviszonyai Szabolcs-Szatmár–Bereg vármegyében a XX. században (Jósa András Múzeum Kiadványai 57.) Nyíregyháza, 2004.
Kiss Lajos: Földházak Szabolcsvármegyében (A Néprajzi Múzeum értesítője, XXVIII. évfolyam.) Budapest, 1936.
