író

Kategória: Néprajz

Szakrális emlékek – kőkeresztek

A népi vallásosság megkülönbözteti a templomoknál, sírkertekben emelt – általában fogdalmi – kereszteket az úgynevezett útmenti keresztektől (crux viator). Utóbbiak különösen érdekesek, mert egykor szakrális jellegük mellett a tájékozódást is szolgálták, földrajzi, települési határokat jelöltek, útbaigazítást adtak.

Leveleken öt kőkeresztet ismerünk, melyek a szokás szerint egykori állíttatójuk nevét viselik:

Görögkatolikus-kereszt. Egykor nagyon fontos helyen a IV.-sz. főfolyás (korábbi malomárok, kanális) és az Apagy felé vezető út kereszteződésénél található. A legtipikusabb útmenti, határjelző keresztünk.

N. Lengyel-kereszt. A Kossuth Lajos utcán található. Állíttatásakor nem településhatárt jelölhetett, sokkal inkább a Máriapócsra vezető zarándokút miatt volt fontos (a zarándokok imádkoztak minden útmenti kereszt előtt).

Udvarhelyi-kereszt. A temetőkert közepén, dombtetőn. Érdekessége, hogy állíttatójának korábbi férje, szintén állított keresztet Leveleken, a görögkatolikus templom kertjében.

Bacsó-kereszt. A római katolikus templom kertjében található.

Lengyel-kereszt. A görögkatolikus templom kertjében. Állíttatója újraházasodott, második felesége már az ő emlékére állított keresztet a temetőkertben. Legrégebbi keresztünk, felirata a festés miatt sajnos nehezen olvasható.

Az útmenti keresztekkel kapcsolatos szokásvilágról következőképpen tájékoztat a Magyar Katolikus Lexikon:

Az kereszteknek asszonyok, lányok viselik gondját. Ált. szombatonként friss virágot visznek hozzájuk, halottak napján gyertyát égetnek a tövükben. Az keresztek előtt elhaladó férfiak megemelik kalapjukat, keresztet vetnek. Asszonyok együtt imádkoznak előtte, koszorút helyeznek el rajta, térdelve – többek között – esőért könyörögnek. Búcsújárások útvonalába eső kereszteket énekkel és imákkal köszöntenek, az útmenti keresztek tehát hagyományos megállója, állomása a zarándokútnak. – A változó időpontú Áldozócsütörtök előtti hétfőt, keddet és szerdát körösztjáró napoknak nevezi az egyház és a nép egyaránt.

Leveleki zarándokút

A település központjából indulva, a fenti sorrendben a kőkeresztek gyalog vagy kerékpárral, körtúraszerűen meglátogathatók. A távolság 6 km, amely másfél óra alatt teljesíthető. Külön érdekessége, hogy érinti a Molnár-kastély és a Vörösmarty utca kereszteződését, ahol egykori fontos szakrális emlékünk, Nepomuki Szent János szobra állt, melynek sajnos a XX. század közepén nyoma veszett, hasonlóan számos útszéli keresztünkhöz, melyeket a régi térképek még jelölnek, de ma már nem találkozhatunk velük.

Forrásjegyzék:

Magyar Katolikus Lexikon
Magyar Néprajzi Lexikon

Csodálatos jelenések

Habár a leveleki ember köztudottan szorgalmas, de a határban szétnézve mégsem fogad manapság senkit olyan látvány, mint 1907 júniusában, ahol – a beszámolók szerint -, “ezrivel tolong a nép”. Mi történt? Csak annyi, hogy egy hónapra zarándokhely lett a mai víztározó helyétől délre elterülő marhalegelő, annak is egy kivágott fűzfa dücskője, amelynek sarjadó hajtási között – állítólag – megjelent Szűz Mária. Milyen volt? Erről így írnak:

“Piros cipő, szivárványszínű széles öv, égszínkék ruha, derék, hosszú lebontott haj a palástszerüleg ömlik el hátán s majdnem a földet éri, feje körül fényes dicssugár, nyakában kereszt és olvasó.”

Legalább is egy csordás ezt állította. Más szemtanúja az esetnek ugyanis nem volt (hacsak nem lehet szemtanúk közé sorolni azt a vak, apagyi asszonyt, akihez ottjártakor szólt a Szent Szűz s gyógyulást ígért neki). Mindezek ellenére, a csoda híre a legnagyobb dolgogidőben is idevonzotta a zarándokokat, akik naponta nagy számban, szekerekkel érkeztek, még Máriapócsról is. Vasárnaponként különösképpen. Egy alkalommal, még Molnár Gyula tekintetes úr is elment imádkozni a dücskőhöz és már ott tartott a dolog, hogy kápolnát emelnek a leveleki marhalegelőn, ám ekkor megtörtént az, ami miatt az eset igen jól dokumentált lett: az apagyi református lelkész feljelentést tett az ügyben csalás miatt. Amikor ugyanis személyesen a csoda helyszínén járt a saját leírása szerint “fanatikus, vakhitű, ókori lelki sötétségben ülő” asszonyokkal találkozott, akik mindenféle pénzeket szórtak adományként a dücskőre, melyek aztán az éjszaka folyamán utolsó fillérig eltűntek. Így azt a dücskőt, egy hónapnyi búcsújárás után hatósági parancsra kivágták, s a zarándoklat megszűnt.
Habár az is ritkaság, hogy jelenést vélnek látni egy településen, de Levelek ebben is különleges, ugyanis egy másik ilyen eseményről is beszámolnak a források. Ezt azonban a keresztény történetek között hiába keresnénk, ám ha fellapozzuk a zsidó történeteket, a nagykállói csodarabbiról szóló egyik elbeszélésben érdekes dologra bukkanhatunk.
Történt ugyanis, hogy a ‘kállói csodarabbira egy fiatal fiú nevelését bízták, s amikor az felnőtt, a rabbi sehol nem talált számára megfelelő menyasszonyt. Kétségbeesetten kóborolt a környéken, amikor nem várt segítséget kapott egy jelenés formájában:

“Az idegen felemelte a kállói papot, homlokon csókolta és súgott valamit a fülébe. Azután botjával odamutatott a távol szendergő parasztházak felé, ahol Levelek községe szunyadt fehér házaival a nagy éjszakában. (…) Reb Sáje Áron rögtön kitalálta a jelenésből, hogy ez bizony sem manó, sem rabbi, sem utazó nem volt, hanem maga Elje nove, Illés próféta az, ki utjukat állta ott a leveleki országúton.”

A történet szerint egy szegény, leveleki zsidó lányához vezette Illés próféta a rabbit, így megtarthatták az örömteli eseményt, ami “leveleki mennyegző” néven került be az irodalomba. Ennek dátuma 1770 volt, a Mária-jelenésé pedig 1907. Ha ez így folytatódik, talán nem árt mostanság nyitva tartani a szemünket. Ki tudja kivel találkozunk legközelebb?

Forrásmunkák:

Szabolcsi Lajos – Leveleki mennyegző. Egyenlőség k., Budapest, 1919.
Nyírvidék, 28. évfolyam, 27.-29. szám. 1907.
Szamos, 39. évfolyam, 56. szám. 1907.
Protestáns egyházi és iskolai lapok, 50. évfolyam, 31. szám. 1907.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén