író

Címke: 18. század

Miről mesél egy sírfelirat?

A leveleki Molnár-epitáfium.

Nem csupán Levelek település, hanem egész Magyarország kulturális-történelmi kincse, a helyi római katolikus templom északi falán őrzött, a régi vörösmárványba díszes nyelvezettel vésett sírfelirat, idegen nevén: epitáfium. Mielőtt azonban egyéb érdekességeket is bemutatnék, álljon itt a szöveg eredeti, betű- és sorhű átirata, majd az általam vélelmezett értelmezése:

A.M.H.U.I.A. D.I.I.A. (?)

Niczky. NICZKY FERENCZ Cs. és Kir. Udvari
TANÁCSOSNAK
AZ Ország Feö Törvény Tábla
TAGJÁNAK
Örökös Fejedelemhez és Hazájához
hivséges szeretettel egygyeztető
HAZAFIÚNAK
Életének XLIX Esztendejében MDCCXCI ben
Karácson havának XXII dik napján
KISZÓLÍTATOTTNAK
ÉS
Meg Feddhetetlen Életű
s-Alkotóját buzgóan imádó
TÁRSÁNAK
KESSELÖKEÖI MAJTHÉNYI
ÉVÁNAK
Ügyefogyottak
TÁPLÁLÓJÁNAK
Ebben a SZ. Egy Házban
AZ ISTENI Szolgálatnak Kesö Üdökre is
FEN-TARTÓJÁNAK
Életének XLVII Esztendejében MDCCXCV ben
Kis Asszony Havának IV dik napján eVilágbúl
KIKÖLTÖZÖTTNEK
Ezen Leveleki Római Anya-Sz.Egy Ház
Halottas Boltjában
NYUGOVÓKNAK
Ezen Gyászos Emlékeztetö Követ
soha el nem felejthetö
IGAZ BARATTÁNAK
ÉS
senyvedett Tetemeit s Hamvait forróan tisztelö
HITVESSÉNEK
MÁSODIK HITVES TÁRSA
MOLNÁR GYÖRGY
Ezen Nemes Zabolch
és Több Megyék
Tábla Bírája
szeretetének Zálogául
MDCCXCV dik Esztendöben
Álittatta

Értelmezésem szerint a szöveg a mai hangzásában a következő:

Niczky Ferenc császári és királyi udvari tanácsosnak, az ország főtörvénytábla tagjának, örökös fejedelemhez és hazájához hűséges szeretettel egyeztető hazafiúnak, életének 49. esztendejében, 1791-ben, december 22. napján kiszólíttatottnak, és megfeddhetetlen életű és alkotóját buzgón imádó társának, Kesselőkői Majthényi Évának, ügyefogyottak táplálójának, ebben a szent egyházban késő időkre is fenntartójának, életének 47. esztendejében, 1795-ben, augusztus 4. napján e világból kiköltözöttnek, ezen leveleki római anyaszentegyház halottas boltjában nyugvóknak, ezen gyászos emlékeztető követ soha el nem felejthető igaz barátjának és senyvedett tetemeit s hamvait forrón tisztelő hitvesének, második hitvestársa, Molnár György, ezen nemes Szabolcs és több megyék táblabírája szeretetének zálogául 1795. esztendőben állíttatta.

Érdemes elidőzni a szép, régi magyar kifejezéseken, majd ezután vallatóra fogni magát a sírfeliratot, az azon szereplő személyeken keresztül.

Kesselőkői Majthényi Éva: Majthényi Károly (1721-1792) királyi tanácsos, országbírói ítélőmester leánya. A felvidéki Kesselőkői (Keselyűkői) család ősrégi eredetű, az Árpád-kori magyar törzsek egyikéből származtatja magát. Habár kiterjedt rokoni kapcsolatokkal bírtak, de mégis legkülönlegesebbnek mondható, hogy a leveleki kriptában nyugvó Éva hét testvére közül az egyiknek (Jónás Majthényi de Kesselőkeő) unokája nem más, mint a nagy drámaírónk: Madách Imre.

Niczky Ferenc: Magyarország egyik legrégibb családjának sarja. Niczky István Ung vármegyei országgyűlési követ és Kemecsey Anna fia. 1787-ben királyi táblai ülnök volt. Egy 1790. március 30-én kiadott kamarai rendelet “Levelek, Szabolcs megyei helység felét Niczky Ferenc kamarai tanácsosnak resignalta”, “hűséges szolgálatai jutalmául, érdemeiért és bizonyos pénzbeli szolgáltatásért”. Ezt a birtokot kaphatta meg hozományként Molnár György, miután feleségül vette Nicky Ferenc özvegyét, Majthényi Évát. Mivel azonban Niczky Ferencnek korábban is voltak birtokai Leveleken, ezért valószínűsítem, hogy ő lehetett a Molnár-kastély néven ismert nemesi kúria építtetője.

Molnár György (1752. november 30 – 1820. október 01.): a Leveleki Molnár család eredetét tekintve, (a Reiszig-féle nemesi gyűjtemény alapján) közkeletű vélekedés, hogy a “Duna mellékéről” származnak. Ezzel szemben címereslevelük, melyet I. Lipót császártól 1703. március 08-án kapott Molnár János (Molnár György nagyapja) Gyulaházán került kihirdetésre, majd 1758-ban Nagykállóban lett hitelesítve. Az, hogy pontosan miért kapták nemességüket nem megnyugtatóan tisztázott (legvalószínűbbnek tartom, hogy a török kiűzése kapcsán, de ebben az időszakban nem volt ritka a pénzért vásárolt nemesség, és a címereslevelek hamisítása sem – ez utóbbit hivatott tisztázni az 1758-as hitelesítés). Az azonban egyre bizonyosabbnak látszik, hogy Molnár György, Niczky özvegyével kötött házassága útján szerzett vagyont, viszont a “Leveleki Molnár” családot már második feleségével, Gróf Szárhegyi Lázár Katalinnal (1783-1856) alapította.

A Molnár-epitáfium a Niczky és a Molnár család címereivel.

Forrásjegyzék:

  • Nagy Iván: Magyarország családai
  • Geni adatbázis
  • Magyar Nemzeti Levéltár: HU MNL OL E 156 – a. – Fasc. 156. – No. 057.
  • Urbéri Tabella – Levelek, 1773.
  • SZABOLCS VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI. Irta dr. ifj. Reiszig Ede, revid. Csoma József
  • Molnár János címereslevele: MNL: HU-MNL-OL-R 64-2.-417.

Csodálatos jelenések

Habár a leveleki ember köztudottan szorgalmas, de a határban szétnézve mégsem fogad manapság senkit olyan látvány, mint 1907 júniusában, ahol – a beszámolók szerint -, “ezrivel tolong a nép”. Mi történt? Csak annyi, hogy egy hónapra zarándokhely lett a mai víztározó helyétől délre elterülő marhalegelő, annak is egy kivágott fűzfa dücskője, amelynek sarjadó hajtási között – állítólag – megjelent Szűz Mária. Milyen volt? Erről így írnak:

“Piros cipő, szivárványszínű széles öv, égszínkék ruha, derék, hosszú lebontott haj a palástszerüleg ömlik el hátán s majdnem a földet éri, feje körül fényes dicssugár, nyakában kereszt és olvasó.”

Legalább is egy csordás ezt állította. Más szemtanúja az esetnek ugyanis nem volt (hacsak nem lehet szemtanúk közé sorolni azt a vak, apagyi asszonyt, akihez ottjártakor szólt a Szent Szűz s gyógyulást ígért neki). Mindezek ellenére, a csoda híre a legnagyobb dolgogidőben is idevonzotta a zarándokokat, akik naponta nagy számban, szekerekkel érkeztek, még Máriapócsról is. Vasárnaponként különösképpen. Egy alkalommal, még Molnár Gyula tekintetes úr is elment imádkozni a dücskőhöz és már ott tartott a dolog, hogy kápolnát emelnek a leveleki marhalegelőn, ám ekkor megtörtént az, ami miatt az eset igen jól dokumentált lett: az apagyi református lelkész feljelentést tett az ügyben csalás miatt. Amikor ugyanis személyesen a csoda helyszínén járt a saját leírása szerint “fanatikus, vakhitű, ókori lelki sötétségben ülő” asszonyokkal találkozott, akik mindenféle pénzeket szórtak adományként a dücskőre, melyek aztán az éjszaka folyamán utolsó fillérig eltűntek. Így azt a dücskőt, egy hónapnyi búcsújárás után hatósági parancsra kivágták, s a zarándoklat megszűnt.
Habár az is ritkaság, hogy jelenést vélnek látni egy településen, de Levelek ebben is különleges, ugyanis egy másik ilyen eseményről is beszámolnak a források. Ezt azonban a keresztény történetek között hiába keresnénk, ám ha fellapozzuk a zsidó történeteket, a nagykállói csodarabbiról szóló egyik elbeszélésben érdekes dologra bukkanhatunk.
Történt ugyanis, hogy a ‘kállói csodarabbira egy fiatal fiú nevelését bízták, s amikor az felnőtt, a rabbi sehol nem talált számára megfelelő menyasszonyt. Kétségbeesetten kóborolt a környéken, amikor nem várt segítséget kapott egy jelenés formájában:

“Az idegen felemelte a kállói papot, homlokon csókolta és súgott valamit a fülébe. Azután botjával odamutatott a távol szendergő parasztházak felé, ahol Levelek községe szunyadt fehér házaival a nagy éjszakában. (…) Reb Sáje Áron rögtön kitalálta a jelenésből, hogy ez bizony sem manó, sem rabbi, sem utazó nem volt, hanem maga Elje nove, Illés próféta az, ki utjukat állta ott a leveleki országúton.”

A történet szerint egy szegény, leveleki zsidó lányához vezette Illés próféta a rabbit, így megtarthatták az örömteli eseményt, ami “leveleki mennyegző” néven került be az irodalomba. Ennek dátuma 1770 volt, a Mária-jelenésé pedig 1907. Ha ez így folytatódik, talán nem árt mostanság nyitva tartani a szemünket. Ki tudja kivel találkozunk legközelebb?

Forrásmunkák:

Szabolcsi Lajos – Leveleki mennyegző. Egyenlőség k., Budapest, 1919.
Nyírvidék, 28. évfolyam, 27.-29. szám. 1907.
Szamos, 39. évfolyam, 56. szám. 1907.
Protestáns egyházi és iskolai lapok, 50. évfolyam, 31. szám. 1907.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén