író

Címke: Molnár-család

Miről mesél egy sírfelirat?

A leveleki Molnár-epitáfium.

Nem csupán Levelek település, hanem egész Magyarország kulturális-történelmi kincse, a helyi római katolikus templom északi falán őrzött, a régi vörösmárványba díszes nyelvezettel vésett sírfelirat, idegen nevén: epitáfium. Mielőtt azonban egyéb érdekességeket is bemutatnék, álljon itt a szöveg eredeti, betű- és sorhű átirata, majd az általam vélelmezett értelmezése:

A.M.H.U.I.A. D.I.I.A. (?)

Niczky. NICZKY FERENCZ Cs. és Kir. Udvari
TANÁCSOSNAK
AZ Ország Feö Törvény Tábla
TAGJÁNAK
Örökös Fejedelemhez és Hazájához
hivséges szeretettel egygyeztető
HAZAFIÚNAK
Életének XLIX Esztendejében MDCCXCI ben
Karácson havának XXII dik napján
KISZÓLÍTATOTTNAK
ÉS
Meg Feddhetetlen Életű
s-Alkotóját buzgóan imádó
TÁRSÁNAK
KESSELÖKEÖI MAJTHÉNYI
ÉVÁNAK
Ügyefogyottak
TÁPLÁLÓJÁNAK
Ebben a SZ. Egy Házban
AZ ISTENI Szolgálatnak Kesö Üdökre is
FEN-TARTÓJÁNAK
Életének XLVII Esztendejében MDCCXCV ben
Kis Asszony Havának IV dik napján eVilágbúl
KIKÖLTÖZÖTTNEK
Ezen Leveleki Római Anya-Sz.Egy Ház
Halottas Boltjában
NYUGOVÓKNAK
Ezen Gyászos Emlékeztetö Követ
soha el nem felejthetö
IGAZ BARATTÁNAK
ÉS
senyvedett Tetemeit s Hamvait forróan tisztelö
HITVESSÉNEK
MÁSODIK HITVES TÁRSA
MOLNÁR GYÖRGY
Ezen Nemes Zabolch
és Több Megyék
Tábla Bírája
szeretetének Zálogául
MDCCXCV dik Esztendöben
Álittatta

Értelmezésem szerint a szöveg a mai hangzásában a következő:

Niczky Ferenc császári és királyi udvari tanácsosnak, az ország főtörvénytábla tagjának, örökös fejedelemhez és hazájához hűséges szeretettel egyeztető hazafiúnak, életének 49. esztendejében, 1791-ben, december 22. napján kiszólíttatottnak, és megfeddhetetlen életű és alkotóját buzgón imádó társának, Kesselőkői Majthényi Évának, ügyefogyottak táplálójának, ebben a szent egyházban késő időkre is fenntartójának, életének 47. esztendejében, 1795-ben, augusztus 4. napján e világból kiköltözöttnek, ezen leveleki római anyaszentegyház halottas boltjában nyugvóknak, ezen gyászos emlékeztető követ soha el nem felejthető igaz barátjának és senyvedett tetemeit s hamvait forrón tisztelő hitvesének, második hitvestársa, Molnár György, ezen nemes Szabolcs és több megyék táblabírája szeretetének zálogául 1795. esztendőben állíttatta.

Érdemes elidőzni a szép, régi magyar kifejezéseken, majd ezután vallatóra fogni magát a sírfeliratot, az azon szereplő személyeken keresztül.

Kesselőkői Majthényi Éva: Majthényi Károly (1721-1792) királyi tanácsos, országbírói ítélőmester leánya. A felvidéki Kesselőkői (Keselyűkői) család ősrégi eredetű, az Árpád-kori magyar törzsek egyikéből származtatja magát. Habár kiterjedt rokoni kapcsolatokkal bírtak, de mégis legkülönlegesebbnek mondható, hogy a leveleki kriptában nyugvó Éva hét testvére közül az egyiknek (Jónás Majthényi de Kesselőkeő) unokája nem más, mint a nagy drámaírónk: Madách Imre.

Niczky Ferenc: Magyarország egyik legrégibb családjának sarja. Niczky István Ung vármegyei országgyűlési követ és Kemecsey Anna fia. 1787-ben királyi táblai ülnök volt. Egy 1790. március 30-én kiadott kamarai rendelet “Levelek, Szabolcs megyei helység felét Niczky Ferenc kamarai tanácsosnak resignalta”, “hűséges szolgálatai jutalmául, érdemeiért és bizonyos pénzbeli szolgáltatásért”. Ezt a birtokot kaphatta meg hozományként Molnár György, miután feleségül vette Nicky Ferenc özvegyét, Majthényi Évát. Mivel azonban Niczky Ferencnek korábban is voltak birtokai Leveleken, ezért valószínűsítem, hogy ő lehetett a Molnár-kastély néven ismert nemesi kúria építtetője.

Molnár György (1752. november 30 – 1820. október 01.): a Leveleki Molnár család eredetét tekintve, (a Reiszig-féle nemesi gyűjtemény alapján) közkeletű vélekedés, hogy a “Duna mellékéről” származnak. Ezzel szemben címereslevelük, melyet I. Lipót császártól 1703. március 08-án kapott Molnár János (Molnár György nagyapja) Gyulaházán került kihirdetésre, majd 1758-ban Nagykállóban lett hitelesítve. Az, hogy pontosan miért kapták nemességüket nem megnyugtatóan tisztázott (legvalószínűbbnek tartom, hogy a török kiűzése kapcsán, de ebben az időszakban nem volt ritka a pénzért vásárolt nemesség, és a címereslevelek hamisítása sem – ez utóbbit hivatott tisztázni az 1758-as hitelesítés). Az azonban egyre bizonyosabbnak látszik, hogy Molnár György, Niczky özvegyével kötött házassága útján szerzett vagyont, viszont a “Leveleki Molnár” családot már második feleségével, Gróf Szárhegyi Lázár Katalinnal (1783-1856) alapította.

A Molnár-epitáfium a Niczky és a Molnár család címereivel.

Forrásjegyzék:

  • Nagy Iván: Magyarország családai
  • Geni adatbázis
  • Magyar Nemzeti Levéltár: HU MNL OL E 156 – a. – Fasc. 156. – No. 057.
  • Urbéri Tabella – Levelek, 1773.
  • SZABOLCS VÁRMEGYE NEMES CSALÁDAI. Irta dr. ifj. Reiszig Ede, revid. Csoma József
  • Molnár János címereslevele: MNL: HU-MNL-OL-R 64-2.-417.

A leghíresebb leveleki

Habár Levelek település szülöttei között szép számmal találunk saját hivatásuk révén széleskörűen ismert személyeket, ám ha közülük egyet ki kellene emelnem, úgy mindenképpen Molnár Ágostonra esne a választásom. Kastélyunk feltételezett építtetőjének, Molnár Györgynek másodszülött fiaként, 1808. október 8-án született Leveleken. Gyermekkorát a településen, minden bizonnyal jómódban töltötte, szülei kiemelkedő színvonalú oktatást biztosítottak számára, ezt bizonyítja vonzalma a tudományok és művészetek iránt. Fiatalon, 1831-ben feleségül vette a nyírmadai, nemesi származású Báji Patay Piroskát. Házasságuk sajnos gyermektelen maradt, de tisztes helytállással és nagy szeretettel igazgatták a családban nevelkedő rokon gyermekek életútját.
Az 1848-as esztendő számára is hatalmas változásokat hozott. Tagja lett Szabolcs vármegye nemzetőrséget szervező küldöttségének, majd ennek sikertelensége után a Honvédsereg szervezésében, a Nagykállói Hadfogadó Bizottság osztott rá szerepet. Részt vett az újoncilletékek meghatározásában és Levelek település, valamint annak környékén szervezett újoncozásban is. Ezt követően, a szabadságharc nagy része alatt, mint élelmezési kormánybiztos tevékenykedett. A feladat nehéz volt, számos esetben szembesült azzal a problémával, hogy a hadi étkeztetésre szánt alapanyagok hiánya mellett, a képzett munkaerőt (pl. sütőasszonyokat) is nehéz volt felkutatnia. A fennmaradt dokumentumok alapján több alkalommal is saját vagyonából kölcsönzött a hadialapnak a honvédek ellátása céljából, tudván, hogy kevés reménnyel kecsegtet az, hogy pénzét egyszer visszakapja. Vagyona ekkor megcsappant. 1849. július 27-én a Nyíregyháza melletti Sóstó fürdőjén személyesen tájékoztatta Görgey Artúrt, ám a tábornok e jelentés miatti elégedetlenségének hangot adván, börtönbe záratta, ahonnan Bónis Sámuel közbenjárására szabadult. Néhány nappal a Világosi fegyverletétel előtt, mint főhadnagy, tagja lett a Védsereg frissen szerveződött 139. zászlóaljának, de nincs rá adatunk, hogy e rövid idő alatt tényleges harci cselekményekben, ütközetben részt vett volna.
A szabadságharc után Leveleken és környékén lévő birtokait felügyelte.
1862-ben megözvegyült, feleségét Debrecenben temették el, akinek a sírja felett mondott gyászbeszéd nyomtatásban is fennmaradt.
A „magyar színügynek igaz, lelkes támogatója”-ként, gyakori látogatója volt a debreceni előadásoknak, itt ismerkedett meg a fiatal, mindössze 20 esztendős operetténekesnővel, Libera Gizellával, akit 1866-ban eljegyzett, s csak jóval később, 1878-ban vett feleségül.
Később a Szabolcs Vármegyei Honvédegylet, majd az Országos Erdészeti Egyesület, a Szabolcsmegyei Régészeti Egylet tagja, illetve 1887-ben a Szabolcsi Hitelbank elnöke lett.
Régészet iránti szenvedélyének gyümölcse számos olyan katalogizált lelet, amit adományaként ma is a Józsa András Múzeum őriz, s amelyeknek nagy részét kedvelt birtokán a ma már nem létező Kis-Besenyőd tanya településen talált. Itt helyezték örök nyugalomra 1890. szeptember 16-án bekövetkezett halálát követően. Sírját az idők során feldúlták, kifosztották, ám sírköve épségben megmaradt, kriptájának boltíves falai ma is állnak.

 

Forrásjegyzék:

Bene János (szerk.): A szabolcsi honvédek Aranykönyve 1848-1849 – A nyíregyházi Jósa András Múzeum kiadványai 69. (Nyíregyháza, 2013)
Bene János: Szabolcsi honvédek a szabadságharcban (1848-1849), Jósa András Múzeum Kiadványai 45. Nyíregyháza, 1998.
Bona Gábor: Az 1848/49-es szabadságharc tisztikara / Hadnagyok és főhadnagyok az 1848/49. évi szabadságharcban
Czégek kézikönyve Budapest, 1887
Jósa András régészeti és múzeumi vonatkozású hírlapi cikkei. (Jósa András Múzeum Kiadványai 2. Budapest, 1958)
László Géza: Szabolcs vármegye 1848/49-ben – A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 22. (Nyíregyháza, 2000)
Leveleki Molnár Ágoston úr szeretett nejének, néhai Báji Patay Piroska asszonynak emlékezete. Debreczen, 1862.
Lukács Ödön: Nyíregyháza története (Nyíregyháza, Jóba, 1886)
Magyar Színművészeti Lexikon 1929-1931 (szerk. Schöpflin Aladár)

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén